4. nap

2019. június 2. vasárnap



A negyedik napon 6:30-kor keltünk, majd a reggeli és az összepakolás után Trsat várába indultunk. Egy kevés séta után elérkeztünk az 538 lépcsőfokból álló lépcsősorhoz, aminek a megmászása már nem okozott nagy problémát, hiszen az elmúlt napokban megedződtünk, sok-sok km volt a "lábunkban".
Amikor már a várban voltunk jött még egy lépcsősor, ami a bástyába vezetett. 

Ott gyönyörű panoráma tárult az osztály szeme elé. A nézelődés közben  beszélgettünk egy bácsival és a feleségével akik Skóciából jöttek.
Ezt követően újra megmásztuk a lépcsősort annyi különbséggel, hogy most lefelé mentünk.
A szállás felé bandukolva a Recsina partján gondoltunk egy nagyot és vízre bocsátottuk az osztály csónakját.
Sajnos nem sokáig "élvezte" a víz erős sodrását, hamar elázott a kis papírhajónk, de így is elkísérhettük egy darabon.

Megérkeztünk a szálláshoz, ott átöltöztünk és indultunk fürdeni. A tenger hideg és sós volt, így hát a lubickolás sajnos nem vett sok időt igénybe. Visszamentünk a hostelba, ott megebédeltünk. Indulás előtt elmentünk bevásárolni a hazaútra, hiszen közel 6 órás út állt előttünk. 
Az úton megálltunk pihenni, amit kihasználtuk egy kis játékra a füves területen, illetve megköszöntük a sofőrünknek a munkáját.
Este 10 után értünk haza vidáman, élményekkel telve.

Írta: Szigetvári Dóra, Horváth Dominik 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bemutatóóra

2. nap